udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Névmutató: Ilonczai Gyöngyi

2008. november 29.

A Szatmári Magyar Hírlap által november 28-án első alkalommal megrendezett Opera- és operettgálára pár nap alatt elkelt az összes jegy. Ilonczai Gyöngyi főszerkesztő köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy a Szatmári Magyar Hírlap megújulása során nem veszítette el hitvallását, a célt, amellyel a lap tulajdonosa, Szilágyi Ferenc több mint három évvel ezelőtt létrehozott egy olyan újságot, amely felvállalja a szatmári magyar közösség hovatartozását, magyarságtudatát. A főszerkesztő átadta a szót Veres Istvánnak, a Scriptor Alapítvány menedzserének, aki beszédében kiemelte a szatmári magyar kultúra ápolásának fontosságát. /Első opera– és operettgálánk. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 29./

2009. június 6.

Május 5-én rendhagyó évadzáró gálával búcsúzott Szatmárnémetiben a Harag György Társulat. A gálaműsort Czintos József színművész és színházigazgató nyitotta meg. A gálán minden színész maga választotta produkcióval lepte meg az egész évben kitartó közönséget. Kiosztották az idei díjakat. A szatmárnémeti RMDSZ díját Csiki Orsolya színművésznő kapta, a tasnádi közönség díját pedig Némethy Zsuzsának és Nagy Csongornak nyújtották át. A Szatmári Magyar Hírlap két különdíját Ilonczai Gyöngyi főszerkesztő adta át Péter Attila Zsoltnak és Rappert Gábornak. Az év legjobb színészének járó díjat a közönség Nagy Csongornak ítélte oda, míg az év színésznője címre Lőrincz Ágnes kapta. /Bumbulut Krisztina: Évadzáró gála a színházban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 6./

2009. június 11.

Június 10-én a Szatmári Magyar Hírlap és a köré szerveződött szellemi műhely munkatársai közönségtalálkozót és gálaestet szerveztek a nagykárolyi kastélyban. Végh Balázs Béla, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kihelyezett karának adjunktusa tartott tájékoztatót a nagykárolyi középiskolák végzősei számára a felsőoktatási intézmény által nyújtott képzési lehetőségekről. Ezt követően a Szatmári Magyar Hírlapról beszélt az egybegyűlteknek Ilonczai Gyöngyi főszerkesztő, a Szamos társadalmi és kulturális hetilapot pedig Ilyés Ildikó főszerkesztő mutatta be. A Scriptor Alapítvány munkásságáról, terveiről Szilágyi Ferenc elnök, valamint Veres István menedzser tartott beszámolót, melynek során felajánlották a nagykárolyi és a Nagykároly környéki irodalmárok, történészek és kutatók számára a lehetőséget írásaik megjelentetésére a hetilap hasábjain, illetve önálló kötetek formájában. A közönségtalálkozón jelen voltak a Scriptor Alapítvány gondozásában eddig megjelent 15 „Hírlap könyv“ szerzői közül öten (Bura László, Mandula Tibor, Fodor István, Veres István, és Debreczeni Éva), akik részleteket olvastak fel az általuk írt kötetekből. /Közönségtalálkozó és gálaest. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 11./

2012. március 22.

A kétezredik lapszámot ünnepelte a Hírlap
Bensőséges rendezvény keretében ünnepelték meg a Szatmári Magyar Hírlap 2000. lapszámának megjelenését.
A jelenlegi szerkesztőség tagjain kívül jelen voltak a Hírlap régebbi munkatársai, valamint meghívott vendégek. A szerkesztőségi ünnepet megtisztelte jelenlétével Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere, Kereskényi Gábor alpolgármester, megyei intézményvezetők, valamint a lap külső munkatársai. Megjelent Fodor Lajos halmi református lelkipásztor, a tavaly elhunyt Fodor István újságíró édesapja. A jelenlevők egy perces néma csenddel emlékeztek meg a tavaly elhunyt Debreczeni Éva és Fodor István szerkesztőségi tagokról.
Jelen volt Bereczky Zsolt, a Szatmári Friss Újság kiadóvezetője is, továbbá Florin Rachitan, a satumareonline internetes hírportál főszerkesztője, továbbá Czinzel László, egykori Hírlap-munkatárs, a Szatmár.ro hírportál jelenlegi főszerkesztője. A vendégeket Ilonczai Gyöngyi főszerkesztő köszöntötte, ünnepi beszédet mondott Bura László, a Szatmári Magyar Hírlap egykori tiszteletbeli főszerkesztője, köszöntötte a lapot Csehi Árpád Szabolcs, Ilyés Gyula, valamint Kereskényi Gábor. Az Informatia Zilei napilap nevében Gruita Ienasoiu köszöntötte a jubiláló lapot.
Ilyés Gyula polgármester rámutatott arra, hogy példa nélküli az a kezdeményezés, amelyet Szilágyi Ferenc vállalkozó vitt véghez a Szatmári Magyar Hírlap megalapításával és finanszírozásával, ugyanis egyelőre elég kevés az olyan magyar vállalkozó tájainkon, aki a magyar kultúra fejlesztésére is áldoz.
Valamennyi szónok kiemelte a Szatmári Magyar Hírlap szerepét a Szatmár megyei magyarság identitástudatának megőrzésében, ugyanakkor a hiteles tájékoztatás területén szerzett érdemeit is méltatva. A szónokok megemlékeztek Szilágyi Ferenc vállalkozó érdemeiről, aki 2005-ben hozta létre a Szatmári Magyar Hírlapot. Kiemelték a Szamos kulturális szemle szerepét is a szatmári magyar kultúra ápolásában, mondván, hogy jóformán ez az egyedüli magyar nyelvű írott és nyomtatott kulturális fórum a megyében.
Szilágyi Ferenc alapító laptulajdonos arról beszélt egyebek mellett, hogy továbbra is az RMDSZ-ben látja azt a politikai-szellemi erőt, amely képes a magyarság jövőjét biztosítani a szülőföldön.
Szatmár.ro



lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék